2.Rész; 2010.Január.22.

 Sziasztok! Megérkeztem a 2. résszel, remélem több komit kapok mint az előzőekhez. Iratkozzatok fel. :)



Kedves Niall,

 Ma mentem először kemoterápiára a kórházba. Ma kezdték el rajtam a kezelést. Úgy gondolom a hajamat is elfogom veszíteni hónapokon belül. 
 Beléptem a zsúfolt váróterembe, a szülők rám emelték a tekintetüket, és kiolvastam belőle a szánalmat. Nekik már nincs reményük, a rák ellen nem sokat lehet tenni. A halál nem válogat. Lehetsz öreg vagy fiatal, mindegy. Ha egyszer megtámad ez a makacs betegség, véged. Láttam sok velem egykorú, sőt nálam fiatalabb gyereket. Szörnyű volt azt látni, hogy ilyen fiatalon elhervadjon egy élet. Amikor anya elment a büfébe, idegesen doboltam a lábammal, és inkább a földet vizslattam, nem tudtam rájuk nézni, a kisebb gyerekeken kívül mindenki tudta, hogy nincs esély, itt minden gyerek hónapokon de lehet heteken belül már nem ezen a világon lesz.
 Volt egy kislány, úgy 10 éves lehetett, neki is leukémiája volt. Sajnos neki már az összes haja kihullott. Tudatosult bennem, hogy velem is ez fog történni. Tudom, hogy így lesz és ez a látvány még jobban erősítette bennem azt, hogy megfogok halni. De a kislány szemei tele voltak reménnyel. Odajött hozzám, megfogta a kezem és ezeket mondta:"Én is beteg vagyok, tudom, hogy nem sokáig leszek anyuékkal, de nem vagyok szomorú. Tudom, hogy odafentről is figyelhetem őket. Velük leszek akkor is. És majd te is. Ne félj."
 Meghatottak a lány szavai, sokkal fiatalabb volt tőlem, mégis olyan magabiztos volt és erős. De hiába a szavai, félek még mindig.
 A kemoterápia nem olyan fájdalmas mint vártam, de  gondolj csak bele, 17 éves vagyok. Természetes, hogy ez történik velem? Nem értem mit vétettem, amiért ilyen szerencsétlenség ért. Ráadásul mardos belül az, hogy szeretlek, de te ezt nem veszed észre, vagy nem akarod. Nem tudom...
Néha elgondolkodom azon, mi lesz akkor, ha a körülöttem élő emberek megtudják, hogy haldoklom. Jelenleg csak anya és apa tud róla. Azt sem tudom, hogy fogsz érezni akkor, ha megtudod az igazságot rólam.
 Soha nem randiztunk, soha nem éreztünk semmi mást a barátságon kívül. De jött egy nap, mikor mást kezdtem érezni irántad, a baráti szeretetet felváltotta egy sokkal kellemesebb bizsergetőbb érzés. Azt hittem elmúlik...de nem.
Közeledben félénk kisgyerekként érzem magam, nem tudok parancsolni az érzelmeimnek.
Ha meglátlak, nehezebben veszem a levegőt, szívem akkorákat üt akár csak egy harang, de nem veszed észre.
Mondtam már, hogy utálom a barátság zónát? Neked soha nem fogok többet jelenteni egy barátnál.
 Eljöttél hozzám a múlt éjjel. Megnéztünk egy filmet együtt. Tökéletes volt! Te nem is tudod mennyit jelent nekem ha a közeledben lehetek. Lehet nem vetted észre, de próbáltam mindig közelebb és közelebb kerülni hozzád. Egyszer még a kezünk is összeért, de te elhúztad. Mégis az a pillanat többet jelentett bárminél. Annyira szeretnélek már ölelni, megcsókolni.  Megsimogatni téged mikor alszol. Veled együtt ébredni, kómás puszit nyomni a homlokodra. Átölelni mikor bánt valami, de egy barát nem tesz ilyeneket. Sajnos még mindig annak tekintesz, csak egy barátnak.

 A film végét alig hallottam a nevetésedtől, de nem zavart, ahogy így elnéztelek még jobban fájt a szívem, hogy itt kell hagyjalak.
Egy pillanatra kínos csend állt be közöttünk mikor abba hagytad a nevetést. Lehet észrevettél valamit a tekintetemben, hirtelen azt mondtad Blaire vár téged, és elrohantál. Lehet tudsz valamit?
 Neked van a legcsodálatosabb nevetésed, ebben biztos vagyok. Olyan számomra mint a madarak éneke, csilingelő vidámságot sugalló. Sajnos egyszer eljön az az idő mikor már nem fogom hallani teret betöltő nevetésed. Nem fogod többé kiejteni a nevem. Hangod lágysága ami lenyugtatja szívemet, mindennél jobban fog hiányozni. Hiányozni fogsz Niall.

Love,
Clara