2013. június 12., szerda

6.Rész 2010.Február.15.


Kedves Niall,

Végre elmondtam. Kiöntöttem neked a szívem, most már tudod mit érzek irántad. Az életemnél is jobban szeretlek. Boldog vagyok, mert te is ugyanezt érzed.
Megragadtad a kezem és magadhoz húztál, éreztem a szíved kalapálást. Istenem, ha hamarabb tudtam volna, hogy te is ugyanezt érzed, akkor hamarabb lépek, több időt is együtt tölthettünk volna, de így csak pár hónapunk maradt.
Ölelésedben éreztem a szeretetedet de már nem mint barát öleltél, már úgy mint egy szerelmes fiú. Mintha erre vártál volna egész életedben. Karjaidban lenni tökéletes volt, kezeid oltalmazóan körül fonták testemet, ez volt eddigi életem csúcspontja.  Nem bántam meg, hogy elmondtam, szeretni akarlak teljes szívemből még ha erre a kis időre is.
Fáj abba belegondolnom, hogy pár rövidke hónap amit együtt tölthetünk, de azt mondom, inkább haljak meg úgy, hogy szerettél, mintsem tudomást sem vettél rólam.
Azt mondtad, féltél nekem elmondani az igazat, nem akartad a barátságunkat tönkre tenni, így inkább bele menekültél egy kapcsolatba. De most, hogy Blairrel szakítottatok, csak a megfelelő alkalomra vártál. De megelőztelek és ez kicsit zavart téged, mert te akartad elmondani. Most, hogy mind a ketten tudjuk egymásról, hogy szeretjük egymást, csak egy titkom maradt előtted amit nem akarom, hogy megtudj, még nem lehet.
Nyugodtan és békésen feküdtem szoros ölelésedben.  Azt kívántam abban a pillanatban,bárcsak így maradhatnánk örökre.
Egymás szemébe néztünk, a te szemeid kéksége csodálatos volt. Tested melegét érezni, oltalmazó ölelésedben lenni többet jelentett bárminél, örökké így akarok veled maradni. De sajnos nem tudok.
Valentin napon kaptuk meg egymás szerelmét, ez a mi napunk, a szerelmünk kezdetének napja.

Love,
Clara

4 megjegyzés:

  1. ez az,végre összejöttek ! :)) de szegény Clara ugye nem fog majd meghalni ?? annyira édesek együtt,most ettől a résztől teljesen felvidultam . Ügyesen írsz,várom a folytatást :)
    puszi^^

    VálaszTörlés
  2. Ó jaj... Ez most... kicsit kirázott a hideg ettől az egésztől. Szörnyűség, hogy meg kell halnia!

    "...már nem mint barát öleltél, már úgy mint egy szerelmes fiú." - érezted már olvasás közben, hogy nem csak egyszerűen átérzed a lány helyzetét, hanem érzed azt is, ami vele történik? Nagyon fura érzés.

    "...de azt mondom, inkább haljak meg úgy, hogy szerettél, mintsem tudomást sem vettél rólam. " - :DD mély...

    Erre már tényleg csak azt tudom mondani, hogy szegény... szegény... szegények!! Mindketten. Utálom, hogy meg kell halnia. azt akarom, hogy a végén a képünkbe röhögjön és azt mondja, csak viccelt. Vagy derüljön ki, hogy nem is ő a beteg, hanem más... vagy, hogy igazából halhatatlanok mindketten.
    Nem is értem, minek írok ilyen hülyeségeket...
    ~xx

    VálaszTörlés
  3. Ooo, ez annyira tetszik, nagyomnromantkus lett.... Hozd gyorsan a kovetkezot!

    VálaszTörlés
  4. Szia.
    Jézusom ez egyre rosszabb lesz. Már mint úgy értem hogy egyre szomorúbb és szomorúbb
    Én nem akarom hogy ennek a kapcsolatnak vége szakadjon, mert már most látom hogy mennyire fognak a vége felé szenvedni, de inkább Niall fog jobban.. :(
    Siess! ): :*

    VálaszTörlés