2013. július 4., csütörtök

16.Rész 2010.Március.16.



Kedves Niall,

Nem tudok többé a tükör elé állni. Tudom többször írtam már, de mindig erőt vettem magamon és belenéztem. Kíváncsi voltam mennyire gyengültem le, mennyire látszik rajtam. És el kellett keserednem az utolsónál, szörnyen nézek ki.
Az utóbbi napokban iskolában sem voltam.  Nagyon aggódtál értem, ami nagyon jól esett, viszont ismét hazudnom kellett neked, de sokáig nem jöhetek azzal, hogy megvagyok fázva, egyszer ráfogsz jönni, hogy valami nincs rendben. Főleg, hogy a külsőmön is egyre jobban látszik, hogy gyengélkedem.
Minden este beszéltünk telefonon, nem aludtunk úgy egyszer sem, hogy ne beszéltünk volna. Szinte láttam magam előtt a mosolyodat mikor a telefonba szóltál, ami engem is mosolygásra késztetett. Te vagy az egyetlen aki örömet tud nekem okozni, te vagy a mindenem Niall.
Hamarosan el kell mondanom neked az igazat, nem hazudhatok sokáig. Felemészt engem is a saját hazugságom, és tartozom neked annyival, hogy tudd nem leszek veled sokáig.
Utálom, hogy eltitkolom előled ezt a fontos dolgot. Tudom, hogy segítenél mindenben ha tudnál, ismerlek már annyira. Eddig a barátom voltál, akkor is megtettél értem bármit.  De most, hogy a barátnőd vagyok a szerelmed, biztos vagyok benne, hogy bármit odaadnál az egészségemért. Te vagy a legjobb ember akit valaha ismertem, és egy ideig még a szerelmem is vagy, ez a legcsodálatosabb dolog az életemben. Nem akarok már semmi mást az életemben, csak téged akarlak a maradék hónapjaimban magam mellett tudni. Köszönöm hogy vagy nekem.

Love,
Clara

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, és, mint mindig, most is megkönnyeztem. Csak így tovább és siess a következővel! :) xx

    VálaszTörlés
  2. Szia.
    ide is leírom hogy bocsi hogy az elõzõhöz nem írtam...
    Egyre szomorúbb részek elé nézünk sajna :(
    de még is Clara-nak nem szabadna feladnia...
    Remélem minnél elõbb elmondja Niall -nek
    Siess ;*
    Ölel :Nessz :)

    VálaszTörlés
  3. Ne máár Clara!
    Ha Niall megtudja, biztos szörnyen érzi majd magát. Már előre sajnálom. Végig sajnálom, mert olvasom, és olyan, mintha ő olvasná. Szóval elvileg már tudja is a szememben. De ha Clara elmondja neki, biztos szomorú lesz, és kétségbeesett. Ideges, mert nem tud már rajta segíteni. Szegény... nem akarom, hogy fájjon neki. nem akarom.
    ~xx

    VálaszTörlés
  4. Siess a köviveel*--*

    VálaszTörlés
  5. Bocsi hogy ehez írok es nem azúj fejezethez,de ez egyszerűen csodálatos. Az összes fejezet olvasása közben potyognak a könnyeim,úgy hogy én témyleg nem sírok semmin... Csak egy csodálatos író hozta ki ezt belőlem,aki Te vagy :-)
    UI:tudom hogy másolod de én még annak idején olvastam angolul.a azon tényleg nem sirtam valahogy nem hatott meg,iába ertettem mirol is van szó.
    Puszi :-)
    Ja es bocsi a helyesirasi hibakert de telefonrol nem tudok helyesen irni ...

    VálaszTörlés